GEORGE NOËL GORDON BYRON
|
GEORGE NOËL GORDON BYRON (1788 - 1824)
|
|||||
|
Szeretem Byront...mert versei borzongatóan szépek, mert ő is szerette
Görögországot, mint én. Athénben van egy szobor, Byron szívét tartja. Az volt a kérése, ha meghal, a szívét Görögországban temessék el. Én sem bánnám.
Iskoláskorban egyszerre kitűnő tanuló és az iskola réme, rossz lába miatt anyja is sántának mondja, és maga is nyomoréknak érzi magát, miközben a kor legjobb úszói és lovasai közé tartozik, a nők a legszebb férfinak tartják. 24 éves korában megjelenik egy igen lírai hangú elbeszélő költeménye. a „Childe Harold zarándokútja", ami egyszeriben országos, majd hamarosan világhírűvé teszi, hogy ettől kezdve korai haláláig az ünneplés és a szidalmazás kereszttüzében éljen, hogy végül egy idegen nép szabadságáért csatába menjen és hősi halállal haljon.
Apja a nagy múltú, nagy tekintélyű főúri család botrányos életű leszármazottja volt: kártyás, részeges, szenvedélyes párbajozó, csapodárságával minden rokona ellenszenvét kiváltotta. Talán a család botránkoztatásáért vette feleségül a buzgó kálvinista skót Gordon család leányát, tudván, hogy a tüntetően királytisztelő anglikánok ugyanúgy gyűlölik a reformátusokat, mint a katolikusokat. Amikor megnősült, a rokonok tudni se akartak se róla, se feleségéről, legkevésbé hamarosan megszülető fiúkról. De ez a családi együttes nem tartott sokáig: a féktelen, összeférhetetlen férj és a hitbuzgó, idegbeteg feleség hamarosan elidegenedett. A szertelen Byron lord elhagyta családját, Franciaországban kártyabotrányai voltak, egy szabálytalannak minősülő, halálos kimenetelű párbaj miatt gyilkosnak minősítették, mire agyonlőtte magát. Az özvegyről és gyermekéről a család tudni sem akart, a protestáns anya pedig már házasságukkor elidegenedett saját rokonaitól, mert neki azt nem bocsátották meg, hogy anglikánhoz ment férjhez. — Olyan nyomorba kerültek, hogy az özvegy kénytelen volt megalázó házimunkákat vállalni.
Télen kabátja nem lévén, anyja nagykendőben engedte iskolába, ahol a hátsó padban volt a helye. A tanító és a gyerekek ellenszenvét ingerültségig fokozta, hogy kezdettől fogva meglepően kitűnő tanuló volt, lázadó indulatát rendkívüli tehetségével igyekezett kielégíteni. De feszült volt a viszonya otthon anyjával is. Egyszerre azután jött a váratlan fordulat. A családfő, a rang, a cím, a birtok ura meghalt. Gyermeke nem volt, a leszármazása úgy formálódott, hogy a szegény fiú lett a törvényes örökös: Newstead ura, aki nagykorúságakor azonnal a lordok házának a tagja. Az ősi várkastély és a hozzá tartozó nagybirtok őreá szállt. A határtalan földek jövedelme őt illette, és az anya mint törvényes gyám rendelkezhetett a mérhetetlen vagyon fölött. A fiúnak nem csak szép és mindig tiszta ruhában kellett járnia, de rangban fölötte állt tanítójának is, valamennyi iskolatársának. Helye az első padban volt, és a tanító, aki eddig csak gúnyolta és szidalmazta, aki mérges volt, amiért a szegény fiú olyan jó tanuló, ettől kezdve csak levett kalappal szólhatott hozzá. Akármennyire haladt a polgári fejlődés, a jogban és a szokásokban még a feudális szabályok érvényesültek Angliában is. A fiúk is meghunyászkodó tisztelettel szólhattak csak a túl előkelővé emelkedett osztálytárshoz. Ez a változás legelőször azzal az eredménnyel járt, hogy a fiatal lord egyszerre nézte le a meghunyászkodó közembereket és az indokolatlan tiszteletet elváró uraságokat. Itt kezdődik Byron egyszerre úr- és polgármegvetése. És ahogy növekedett, mintha nem ismert apjától örökölte volna a féktelenséget, mindenütt és mindenben a legelső akart és tudott lenni. Gyönyörűségét lelte, ha botrányt okozott.
Hogy elvonja a figyelmet torzra sikerült lábáról, minden sporttal megpróbálkozott, ahol nem venni észre a sántaságot. Igazán vízben és lóháton érezte jól magát. Egy ízben Dover és Calais között kísérő csónak nélkül úszta át a La Manche csatornát. Ha nagyobb társaságokba hívták, szívesen ment el lóháton. Ki se szállt a nyeregből, felléptetett a lépcsőkön, elment az asztalig, kérve, hogy a telt poharat nyújtsák fel neki. Amikor az oxfordi híres egyetem hallgatója volt, olykor ott is belovagolt a tanterembe és nyeregből hallgatta a professzor magyarázatát. De akármit tanult, ott is kitűnő volt, 17—18 éves korában már biztonságos verselő. Első verseskönyve címlapjára azt írta, hogy egy henyélő arisztokrata fölösleges szórakozása ez az egész költészet. Az egyetem örült, hogy igen jó minősítéssel igen hamar megszabadulhatott tőle. A komoly folyóiratok minden politikai oldalról szidalmazták, olyan indulatosan, hogy híres költőnek kellett számítani. A kritikákra pedig egy szatirikus versben írt terjedelmes irodalmi szemle volt a válasz. A címe: „Angol dalnokok és skót kritikusok". Sorra vette név szerint az ismertebb írókat, költőket, esszéistákat. Gyilkos gúnnyal tette nevetségessé az egész akkor élő irodalmat.1809-ben Byron 21 éves. Ifjúkora óta készült a nagy látnivalóra: végignézni a Földközi-tenger minden partvidékét. Eleve tudta, hogy jelentékeny alkotásához szüksége van egy ilyen élményre. Ez az út vezeti be világhírét. A hős már megvolt, Harold fiatalúr, aki úgy érzi, hogy mindenből kiábrándult, és a nagy tengeri úton kísérletezik, hogy van-e olyan táj, amely marasztalná. Az utazás teméntelen ismeretet hoz, és Byronban kiformálódik a változatos világkép élménye, az érdeklődő, de minden iránt bizalmatlan fiatalember egyénisége. Kéténeknyi útikaland lesz a Childe Haroldból mire megjelenik majd 1812-ben. Világsiker, a rossz modorú ifjú lordnak elfelejtik minden botrányosságát. A kezdődő romantika pesszimizmusának szinte cégtáblája lesz ez a két ének. Csak arra nem gondol se ő, se olvasói, hogy nincs itt befejezve. Amikor majd Byron végképp elhagyja angol hazáját, akkor folytatja a művet. Harold ugyanúgy Svájcba megy, mint költője. A hegyek közt érzi meg a természet végtelenségét és a szabadság illatát. Majd még néhány év és a befejező negyedik énekben Harold felismeri, akkor értelmes a lét, ha van cél, amelyért mások érdekében tettekkel is harcoljon az ember. — A befejezés majd az életben következik be, amikor Byron Harold elképzelt útját követve elindul a szabadságért harcolni.
Népszerűsége az olvasók körében nőttön-nő, de botrányai egyre többeket idegenítenek el. A felsőházban szembefordul az egész úri világgal. Magánéletében botrány botrányt követ. Megnősül, a lehető legtévesebb választással. Felesége — ami annak idején feltűnő ritkaság — kitűnő matematikus, férje „a parallelogrammák hercegnőjének" nevezi. Hűnek lenni persze eszében sincs. De amikor felesége megtudja, hogy egyik szerelme tulajdonképpen féltestvére (apjának törvénytelen leánya), és ezt nem is titkolják, akkor a felháborodott asszony nemcsak elválik, hanem fel is jelenti a költőt vérfertőzésért. Talán még börtön is fenyegetné. Ez a szakítás pillanata. Anyja már meghalt, már vele sem veszekedhet, ismerőseinek jó része elfordul tőle. Mire ő pénzzé teszi hatalmas vagyonát, eladja a newsteadi várkastélyt is, és végképp elköltözik Angliából. Előbb Svájcba megy, majd Itáliába. Velencében, Riminiben, Ravennában talál otthonra. Ahány város, annyi új szerető, hiszen hiába vallja maga is magát sántának, egybehangzó vélemény szerint a legszebb férfi.
És körülveszik az olasz szabadságért ábrándozó, olykor cselekvő hazafiak, akik magukat a legszegényebb „szénégetők"-nek nevezik. Mozgalmi nevük is „carbonaro". Bízhatnak benne, otthonaiban rejtegeti őket a hatóságok elől, bőven segélyezi mozgalmukat.
A görögök szabadságharca javában tartott a törökök ellen. A költő úgy vélte, ott van a helye. Szétszórt vagyona maradékát a szabadsághősöknek adta és mint a küzdelem egyik vezére halt hősi halált. — 36 éves volt. Példamutató és példakép volt.
SOHA TÖBBÉ NEM SÉTÁLUNK Hát soha többé nem sétálunk Oly későn az éjben, Bár szívünk még őrzi álmunk, S a hold még ég a fényben. S bár az éj még őrzi vágyunk, S bár a nappal közeleg, Soha többé nem sétálunk Hold alatt és fény felett. /Byron/ CHILDE HAROLD BÚCSÚJA
Üdv, üdv! - hazámnak partja már
József Attila fordítása
HOGY BÚCSURA KÉLT... Hogy búcsura kélt Rónay György fordítása AHOGY ITT JÁR-KÉL Ahogy itt jár-kél, szép, miként Szabó Lőrinc fordítása A SZÉPSÉG LÁNYAI KÖZT NINCS... A Szépség lányai közt nincs Szabó Lőrinc fordítása |
|||||
