Őszi versek, képek
| Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra... Itt van az ősz, itt van újra, S szép, mint mindig énnekem. Tudja isten, hogy mi okból Szeretem? De szeretem. Kiülök a dombtetőre, Innen nézek szerteszét, S hallgatom a fák lehulló Levelének lágy neszét. Mosolyogva néz a földre A szelíd nap sugara, Mint elalvó gyermekére Néz a szerető anya. És valóban ősszel a föld Csak elalszik, nem hal meg; Szeméből is látszik, hogy csak Álmos ő, de nem beteg. Levetette szép ruháit, Csendesen levetkezett; Majd felöltözik, ha virrad Reggele, a kikelet. Aludjál hát, szép természet, Csak aludjál reggelig, S álmodj olyakat, amikben Legnagyobb kedved telik. Zelk Zoltán: Őszi dal Nyári esték, víg cigány, apró tücsök, ég veled! Így búcsúznak a fűszálak, virágok, falevelek. Avar lepi hegedűdet, köd takarja már vonód, kikeletig nem hallhatjuk a víg tücsök-nótaszót... Be szép volt! A csillagok is azt hallgatták odafenn, s talán néha táncoltak is égi aranyréteken. Így búcsúztak a tücsöktől... Szél zúg, jő a zivatar: nyári tücsöknóta után búcsúztató őszi dal. Zelk Zoltán: Levél Nézzétek csak, mit hoz a szél, nem akármilyen falevél: nem itten hullt le a fáról, gólya küldi Afrikából. Gólya küldi a levelet, szél leejti falu felett, füstölgő kémény felkapja, gólyaírást elolvassa. A levélben mi is lehet? Elmondom én, figyeljetek: "Megérkeztem Afrikába, örök napsütés honába. Mégis, mégis csak azt várom: az idő tavaszra váljon, kis falumba visszatérjek, kéménytetőn rakjak fészket." Petőfi Sándor: Ősz elején Üres már a fecskefészek Itt az eszterhéj alatt, Üres már a gólyafészek Tetejében a kéménynek... Vándor népe ott halad. Ott a messzeség homályin, Ott az égnek magasán. Látom még, mint kis felhőket, Vagy már nem is látom őket? Csak úgy képzelem talán. Elröpülnek, elröpülnek, Tavasz s nyár vendégei, És őket már nemsokára A kertek s mezők virága S a fák lombja követi. Mint szeszélyes hölgy, a mennybolt Majd borul, majd kiderül. Ajka még mosolyog, s szemébe Könny tolul... ennek sincs vége, S ajkán újra mosoly ül. Bús mosolygás és vidám könny! Csodálatos keverék. Észrevétlen karon fogja És egy más világba vonja A merengés emberét. Órahosszat elmerengek, És ha egy elejtett tárgy Vagy harang, amely megkondul, Fölriasztott álmaimbul: Elmém, nem tudom, hol járt? Hárs László: Levél az erdőből Az erdőből egy levelet hozott a posta reggel, egy száraz tölgyfalevelet, néhány sor zöld szöveggel. Az állt rajta, hogy eljött az ősz, a nyáridőnek vége, most már a néma télre vár az erdő és vidéke. A mackó barlangjába bújt, elköltöztek a fecskék, a tisztásoknak zöld füvét lerágták mind a kecskék, nem hegedül a zenekar; nagy most a tücskök gondja, és új divatú kalapot nem visel már a gomba. Szétosztotta a körtefa a fanyar vackort régen, nincsen levél a bokrokon, és pitypang sincs a réten. Minden lakó elrejtezett, Üres az erdő, árva. S a szélső fán egy tábla lóg: "Téli szünet van, zárva." Kiss Benedek: Szüret Megüli a por a fákat, kondor hajat, szempillákat, megüli a pocsolyákat, leveleket, levélszárat. Piszkos az ég, piszok szürke: lomha ezüstpók bemássza. Roggyan ló és ember lába. Hálót dob a nap fejünkre. Vénasszonyok, vénemberek szőlőtőkéket tojóznak, bütykösen fogják a földet a venyigék. Meglapulnak. Így készül az ihaj-csuhaj! Még kihúzzák eddig-addig. Pókhálós és poros a haj, fakó őszből tarba hajlik. Nagy László: Dióverés Elsuhogott az a füttyös sárgarigó délre. Sárgul az árva diófa zöld terebélye. Levelek lengnek, akár a színarany rigó-szárnyak, elszállnak ők is a szélben puszta határnak. Áll a diófa, és érett kincsei válnak tőle: szellő ha bántja az ágat, buknak a földre. Szaporább kopogás, csörgés támad, ha jön az ember, s bottal az ágak bogára boldogan ráver. Földre, fejekre, kosárba kopog a dió-zápor, burkos dióra a gyermek kővel kopácsol. Már, mintha álmodnék, hallom zaját a jó örömnek, darálók forognak, diós mozsarak döngnek. Fagyban és nagy havazásban meg kell maradnunk jónak s tisztának is, hogy örüljünk csörgő diónak. Majd csorgó hó levén ring a picike dió-csónak, s lomb zöldül újra a füttyös sárgarigónak. Zelk Zoltán: Október Kisöccsétől, Szeptembertől búcsút vesz és útra kél, paripája sűrű felhő, a hintója őszi szél. Sárga levél hull eléje, amerre vágtatva jár, félve nézi erdő, liget, de o vágtat, meg se áll. Hová, hová oly sietve, felhőlovas szélszekér? Azt hiszed tán, aki siet, aki vágtat, messze ér? Dehogy hiszi, dehogy hiszi hiszen nem megyen ő messze, csak addig fut, míg rátalál, a bátyjára, Novemberre. Nemes Nagy Ágnes: Hull a bodza A mi utcánkban kicsi utca, van benne egy hosszú bodza. Ősz felé már hull a bodza, kis bogyóját dobja, dobja. Kis bogyóját dobja, dobja, lila lesz az utca-hossza, kiabál is Bandi bácsi, az autóját szappanozza. Nem gondolok semmi rosszra, de örülök, drága bodza: tarthatom a gumitömlőt, míg az autót szappanozza. Őszi fényes napsütésben, víztől fényes járdaszélen szappanozza és lemossa - hull a bodza, hull a bodza. |
||
A mappában található képek előnézete Őszi erdő, állatok
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
[url=http://doxycycline-cheapbuy.site/]doxycycline-cheapbuy.site.ankor[/url] <a href="http://onlinebuycytotec.site/">onlinebuycytotec.site.ankor</a>
Paptamási Bihar megye Romania
(Toth Attila, 2017.09.22 17:21)
Egyszerű ősz
(Ajánlom ezt a verset Arany János, költőnk tiszteletére és emlékére)
Már tű oromra surrant el
a nyári szellő,
sziklák közt tűnődve fogta fel
a tavasz sellő,
hogy madár sem szállt már a berekben
erdő ölében nincs kakukkének seregben.
A gerlice maradt csak mint nagykövet,
hogy ősz kitartó szelében félne?
Összebújva az ágon, párjával gubbaszt
néha halkan turbékolnak, kérnek,
Isten-adta tollpaplant magukra húznak
lomhán, dacosan pislognak a dérnek.
Kuckójában az ember
régi idők énekét sorolja,
énekfoszlányban hever
rege, óda dicsfényét dúdolja,
tűzre ágat tesz
az reccsenve gyullad, ég,
őszülő szépasszonyt ölbe helyez
az meglepve felvisít, de mély levegőt vesz
s kutatva keres fiatal szemében
forrongva pajkos-ifjú tiszta szerelmében,
simít láng-világos kék haján
s időtlen csókkal meglepi homlokán.
Majd emeli kezét, kipattan „szikrája”
énekkel, tánccal Istenét áldja
minden jóért, rosszért fennhangon imádja,
tán még a családi tűz is
vele együtt éled:
„Te ki ott fenn lakol,
s lelkünkben a fényed!”
„áldom, hirdetem hát Szent Neved
életem őszén felismerem kezed
s öregbítem dicsőséged!”
Szabad öröm ragadt az őszi tájra,
édeskés illattal e magasztos szikrára.
….
Kinn a dér-ősz berkek felett
meghitt tánccal az angyali seregek
meg-nem unt léptekkel ropnak,
a hidegen csillámló párás éjben
hálatelt-kecses, halk mozdulatban
most dallam nélküli zsoltárokban,
kimondatlan örömük szótlan ...
az őszi képtől e művészi foltban.
Treatment escape suppuration histological suitable.
(iedibeutaladi, 2019.02.11 17:06)