Irodalom mindenkinek

Koltay Gergely

A csend partján

A csend partján ha lépdelsz,
Lesz veled egy mégis,
Lesz veled egy mégsem,
Gondolkozz miért nem.

Mert nem kezdődött, s nem lett vége,
Csak egy reggel volt mely nem ébredt a fényre,
A csend partján ha lépdelsz,
Mond el, miért nem?

Napokra emlékszel, mit odaadtál másnak,
De nem kaptál semmit, értéktelen a látszat,
Lesz még olyan csend mely harangszóval ébreszt,
Bátortalan válaszokat ágyúszóval öl meg!

S megérted, mit megérteni fáj,
Kopogtat az élet, de beengedni fáj,
A csend partján ha lépdelsz, lesz veled egy szó,
Egyszer legyen majd jó

Nekünk így rendelték messze...
Ahol egy csillag egy csillagnak van teremtve...

Jó veled aludni és ébredni is jó,
Mégis fáj, ha elér ez a szó,
Nem tudom, hogy éljek, hogy éljek tovább?
De átölellek a himnusz után.

Nekünk így rendelték messze...
Ahogy egy csillag egy csillagnak van teremtve...

Nem könnyű szeretni, ki döntött maga ellen,
Ki bűhődni akar, látszatszerelemmel,
Eljött valaki, a csend partjára,
Üvölteni végre: a mindenért cserébe!

Mikor az első bomba lehullt,
Hozzámbújtál éppen,
Ha a csend partjára tévedsz,
Mondd el, miért nem?

Kassák Lajos

Üzenj

Beszélgessünk, beszélgessünk

Te meg Én

Beszélgessünk nem szegletesen kemény hanem puha

legömbölyített szavakkal.

ahogyan a szerelmesektől tanultuk

alig hallhatóan

ahogy a tölgyfa levelei beszélnek egymással.

Mondj nekem valami szépet

hogy és is mondhassak Neked valami szépet.

A szemeimhez beszélj

a homlokomhoz

egyenesen a szívemhez

Te Nekem

és Én Neked.

Az álom partjairól üzenj

egy újszülött nevetésével

tenger hullámaival

játékos delfinekkel

harangszóval

egy sassal

amint az ég kékjében lebeg.

Gárdonyi Géza

Mikor itt vagy

Mikor itt vagy a szobában

mintha teles-tele volna

rózsával és liliommal,

s körülöttünk zene szólna.

S mikor kimégy a szobából

olyan üres lesz egyszerre,

olyan üres, olyan néma,

mintha én se volnék benne.

Dsida Jenő

Kicsi rózsa...

Ha nagyon egyedül vagy, kicsi rózsa,

s végtelen éjjel ködharmata hull,

én mellédsimulok hangtalanul.

Ha árvaságod szívet-facsaró,

csak szólnod kell és támaszod leszek,

élő, egyszerű rózsafakaró.

Ha síró, szellemjáró éjfelen

végigszáguld a szél zúgva, seperve,

eldughatod az arcod kebelemre.

Ha babonázva arcodba mered

a sápadt, kaján, torzult holdvilág-arc,

elfödöm gyöngéden a szemedet.

Ha fáj, ha üldöz valami titok,

belefújok egy kicsi ezüst sípba:

gondot-űzni tündéreket hívok.

Alkonyatkor a napba bámulunk,

imádkozva, míg eljön a sötét

és álmodjuk az egymás közelét.

S mikor szirmodat sóhajok se tépik,

egy frissharmatú, boldog éjszakán,

ketten, szótlanul felnövünk az égig.

Bognár Barnabás

Ha mosolyt hozok...

Ha mosolyt hozok a könnyek helyett,
így maradjak meg neked.
Ha csillogóra váltom a szemedet,
így maradjak meg neked.
Ha kezed kezemben megremeg,
így maradjak meg neked.
Ha én melletted állok félve meg,
így maradjak meg neked.
Ha szeretnék együtt félni veled,
így maradjak meg neked.
Ha vagyok én neked a szeretet,
így maradjak meg neked.
Ha velem a szép még szebbé lehet,
így maradjak meg neked.
Ha te szépnek látod a lelkemet,
így maradjak meg neked.
Ha vagyok az, aki más nem lehet,

így maradjak meg neked. 

Bódai-Soós Judit

Csak adni kérek

Ne tégy mást, csak várj rám!

Ha vársz: megérkezem.

Nem kell pompa, márvány,

elég a csend nekem.

Szólj hozzám e csenddel

és hallgasd sóhajom,

érints meg szemeddel,

s ne fogd le két karom!

Nyiss rést lelked mélyén,

melyen át beférek!

Nem várok semmit, én

csupán adni kérek.

Angelus Mortis  Féltelek

Napom voltál, mikor csókolt az éj

Hűsítő szerelem, mikor ölelt a tél...

Hajnali madárdal, mikor csöndet kívántam

Társam voltál... mikor magányra vágytam.

Tiszta víz vagy, mikor éhezem

Lágy takaró felleg, mikor utam kerestem.

Takartál előlem csillagot, Holdat, Napot,

Mégis boldog, és Veled vagyok.

Nem kell már semmi, csak szerelmed

Fájó testem lágy kezed után eped.

Nem vagyok, nem voltam vagy leszek

Mégis, Veled értelmet nyerek.

A szívek melegében

Fáj, ha magad vagy, és nincs kihez, szólj

Nagy-nagy tüzet, raksz, és mégis fázol,

De lásd a szívek melegében, könnyű dacolni a téllel

Ott, hol szeretnek, ott sosincs hidegség.

Télből tavasz lesz egy pillantástól,

Jön egy boldog perc és elvarázsol.

És így a szívek melegében könnyű megférni a téllel,

Künn a szél süvít, de hozzád el nem ér.

Bármily nehézsúly a szegénység

Ketten elbírhatják, van kit, félts,

De ha nincsen egy társ, mit ér a gazdagság.

Legyen minden ujjadon gyémánt, fizesd szolgák hadát,

Semmi nincs, ami pótolhatná egy lélek jóságát!

Kell egy kicsiny pont a nagyvilágból,

Melyhez hű maradsz, járhatsz bárhol.

Hisz ott a szívek melegében tőled, s tőle szépül minden,

Rossz vagy jó a sors, te mindig visszatérsz.

Bármily nehézsúly a szegénység,

Ketten elbírhatják, van kit, félts,

De ha nincsen egy társ, mit ér a gazdagság.

Legyen minden ujjadon gyémánt, fizesd szolgák hadát,

Semmi nincs, ami pótolhatná egy lélek jóságát.

Örülj a mának!

Amíg vannak, akik szeretnek,

van értelme az életednek.

Mindegy, hogy rohannak az évek,

ha érzed melegét egy kéznek.

Még érdemes reggel felkelni,

ha van kinek kenyeret szelni.

Örülj a percnek!

De ha mégis magány a sorsod,

ha a gondot egyedül hordod,

erőt is ad hozzá az élet.

Találd meg mindenben a szépet.

A nap rád is úgy süt, mint másra,

ne gondolj hát az elmúlásra.

Örülj, hogy élhetsz!

Nincs fekete és nincs fehér

De az elmúlás mindent elér

Nincs tűz, mely örökké lobogna

Fényét más világok felé ontva

Nincs folyó, mely örökre megmarad

Előbb-utóbb minden forrás elapad.

Nincs érzelem, mely örökké él

A harag idővel megbékél

Nincs az a szerelem, ami el nem vetél

Gyűlölet, melyet nem koptat a szél

Öröm, melyet nem sápaszt a tél

Bánat, melyet nem gúnyol a remény

A fény kialszik, s helyén a sötétség sem örök

Élet, halál - ők is csupán eszközök

Mert a Változás az egyetlen,

Mely mindig tombol szüntelen

Ami meg nem alkuszik soha

Hiába hiszi a sok ostoba

Hogy bármi, ami létezik, úgy marad

Mert mindig lesz új a nap alatt!

/Amatőr/

Elizabeth Barrett-Browning

 Hogy szeretlek?

Hogy szeretlek? Figyelj. Amennyire

csak hatolni bír föl s le s szerteszét

a lelkem, mikor kiröppen a lét

és az eszmény végső egeibe.

Szeretlek a köznap szükséglete

fokáig; s ha nap süt, s ha gyertya ég;

nyíltan, ahogy férfi küzd a jogért;

tisztán, ahogy a hiúak sose.

Szeretlek, oly szenvedéllyel, ahogy

kínom lángolt, rég, s lánykori imám:

vesztett szentjeim szerelme lobog

benne,-könnyem ez, s mosolyom, s talán

egész életem!-s isten adja, hogy

még nagyobb legyen a halál után.

(ford:Szabó Lőrinc)

Elizabeth Barrett-Browning

Mondd újra

Mondd újra s újra mondd és újra mondd,
hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak
kakukknótához hasonlítanak,
emlékezz rá, hogy se mező, se domb
nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb
újul tavasszal, s kizöldül a mag.
Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak
sötétben zeng el, és kétség borong
nyomában. Ismételd... szeretsz... Ki fél,
hogy a rét túl sok virággal veres
s az ég túl sok csillaggal ékszeres?

mint ezüst csengő, újrázva... Beszélj;
de ne feledd, hogy némán is szeress...
(fordította: Babits Mihály)

SZABÓ LŐRINC:

ENYÉM VOLT S MÉGSE ENYÉM MA

Enyém volt s mégse enyém ma,
enyém ma is, és idegen,
ha eszembe jut, újra hajnal
ragyog az életemen.

Nézem s nem látom. Az arca
csupa fény, felhő, remegés;
virágzene: szóba fogni
túlsok és túlkevés.

Virágzene, érthetetlen.
Ki tudja, nem álom-e?
Tűnt évek titka, merengő
fény- és illat-zene.

Enyém volt s mégse enyém ma,
nem enyém, s örökre az,
neki üzenek, a szive tudja,
s megdobban: úgy van, igaz!

Enyém volt és mégse enyém ma,
enyém ma is, és idegen,
ha eszembe jut, újra hajnal
ragyog az életemen.

Laren Dorr

Lennék...

Lennék Napod, ha nappal lenne,
fényessé tenném hajnalod,
bíborral festeném este a felhőt,
hogy gyönyörködj, ha akarod.

Felhő lennék, ha őszidő lenne,
langy esőt sírnék, mert messze vagy,
aztán esőcsepp lennék, rád esnék,
s gördülve csókolnám arcodat.

Köd lennék, ha hűvös lenne,
fehér, vidám, mi nem ragad,
ködkarjaimmal ölelném tested
s megnyitnám előtted utadat.

Hópihe lennék, ha tél hava lenne,
mit egyetlen céllal repít a szél,
elolvadni gyönge kezedben,
s míg elmúlnék, érezném: enyém e kéz.

Szél lennék, ha új tavasz lenne,
elfújnám messze a tél hidegét,
hajadba bújnék tincseiddel játszva,
míg nevetve mondanád: most már elég.

S mi lennék, ha itt lennél velem?
Mindenség lennék, hol nincsenek napok,
égbolt lennék éjfekete éggel,
hol nem ragyog más csak a Te csillagod.

Baranyi Ferenc

Figyelj rám 

Figyelj rám egy kicsit
s ne bújj előlem el,
ilyenkor önmagad
elől is rejtezel.

Vedd észre, hogy: vagyok.
Vedd észre s adj jelet.
Beszélj - vagy legalább
rebbenjen a szemed.

Érezd meg, hogy nekünk
nem nyugtató a csönd,
felgyűlik, mint a sár,
s mindkettőnket elönt.

Közöld magaddal is,
mitől engem kímélsz,
szólalj meg akkor is,
ha ellenem beszélsz,

ne bújj előlem el,
figyelj rám egy kicsit,
mondj, súgj, ints vagy jelezz
valamit, valamit!

ADY ENDRE

HA SZERETLEK...

Ha szeretlek, akkor hazugság,
Amit igaznak hittem én.
Hazugság a sírás, a bánat
S az összetörtnek hitt remény.

Hazugság akkor minden, minden,
Egy átálmodott kárhozat,
Amely még szebbé fogja tenni
Az eljövendő álmokat.

Ha szeretlek, akkor vergődve
A halált nem hívom soha,
Eltűröm még a szenvedést is,
Nem lesz az élet Golgotha.

Mikor álmomból fölébredtem,
A percet meg nem átkozom -
A lelkedhez kapcsolom lelkem
S mint régen, ismét álmodom.

Ha szeretlek... Ne adja Isten,
Hogy hazug legyen ez a hit!...
De mért?... Legyen hitvány hazugság,
Elég, hogy engem boldogít.

Ha úgy érzem, hogy most szeretlek,
Haljak meg most, ez üdv alatt, -
Többet ér egy hosszu életnél
Egy álmot nyujtó pillanat!...

Geosits Bettina

Szerelmes szív

Mi a boldogság?

Fellegek közt kóborlás?

Kétség nélkül hinni a szív szavának?

Tüskék nélkül hódolni az éden illatának?

Szeretni... feltétel nélkül áldozni,

Ölelni, megóvni, ébren álmodni,

Napfénnyel kelni, édes holdsugárral feküdni,

Magas hegyek közt, szivárvánnyal repülni.

Két szív, melyet menny felhőkertje összezár,

Két tekintet egymásra talál, kéz a kézben jár,

Két élet egymás nélkül létezni képtelen,

Két test árnyék nélkül elveszett, s védtelen...

Egy szó, mely életet lehelhet a halott lélekre,

Egy csók, mely a föld alól emelhet a magas bércekre.

Egy sóhaj, mely átszabhatatlan ködfelhőt gyarapít,

Egy érzés, mely gyógyíthatatlan éles részekre aprít.

Olyan szívnek lélegezni nem könnyű feladat,

Mely tiszta, naiv érzést már nem adhat.

Könnyező lélek halk ordítását nem hallja, akinek kell,

Hiábavaló keresés az élet fái között, s nekik mondani el:

Szerelmes szív, mely oly sérült és beteg,

Magányos, túlvilági sóhajokat nyögve hever.

Álmai homályos, borzongó árnyéka rémes...

Szeretni... jaj szeretni, azt már nem képes.

Thalis Silvenier

Neked adom lelkem

Csendes az éj, az égen ezer csillag.

A Hold égi útján felfelé ballag.

Telt arca fentről a Földre mosolyog,

Benéz az ablakon, szeme ránk ragyog.

Hűvös az éj, gyere bújj ide mellém!

Én vigyázom álmod ezen az estén.

Csendes már minden, a nappal véget ért,

Helyét az estnek adta, aludni tért.

Bújj ide hozzám és hunyd le a szemed.

Felejts el mindent, én fogom a kezed.

S ha hallod majd a csengettyűk dallamát,

Feltárom előtted lelkem kapuját.

Valahol messze, egy manó útra kel,

S az Éj-Tündér most csak nekünk énekel.

Hallgasd csak Kedves, milyen szép ez a hang,

Hallod már Te is, hogy cseng a kisharang?

Hát hunyd le szemed, és Te is láthatod

Az előttünk nyíló mesés világot,

Ahol ezer csoda és varázslat vár,

Szoríts magadhoz, gyere, induljunk már.

Nézd csak, ez az a hely, ahol minden más.

Itt nincs Rossz, nincs Harag, semmi rohanás.

Ez egy sziget, a Vágyak Birodalma:

Lelkemnek mélye, az álmok világa.

Ez az a hely, amit magamban hordok.

Ha rád gondolok, mindig itt vagyok.

Együtt veled, mert Rólad szól az álmom,

Náladnál fontosabb nincs e világon!

Senki más nem látja, nem ismerheti,

Álmaim kapuját fel nem törheti.

Mások előtt e helyet zárva tartom,

S a kulcsát most Tenéked átadom.

És lesz egy Hang, mely mindent megmutat,

Segít Neked, hogy megtaláld az utat

Ami elvezet Téged a lelkemhez.

Csak gondolj rám, és szoríts a szívedhez!

Mert Te vagy az, kiről annyit álmodtam!

E mesés világot Neked alkottam.

Heinrich Heine

Szívemben mindig lesz egy hely ...

Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek
Elfelejtem azt, hogy rossz vége lett
És csak az maradsz,
Ki engem boldoggá tett.

Elmentél tőlem kedves,
S én hagytam, hogy menj csak el
Hiába lett volna minden,
Ki menni akar, engedni kell.

Mosolygott hozzá az arcom,
De mögé ,már senki sem néz,
Játszani a közönyös embert,
Most látom csak mily nehéz.

Ha azt kérdezné most tőlem valaki
Mondjam meg, mit jelentesz nekem?!
Egy pillanatra zavarba jönnék,
S nem tudnék szólni hirtelen!

S nagy sokára mondanám halkan
Semmiség, csupán az életem,
S nem venné észre rajtam senki sem,
Hogy könnyes lett a szemem!