Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tanmesék

2009.05.08

1. A macska és a madarak

A macska meghallotta, hogy valamelyik udvarban a szárnyasok betegeskednek. Orvosnak álcázta magát, fogta a mesterséghez szükséges eszközöket, odament, és az udvar előtt megállva megkérdezte tőlük, hogy érzik magukat. Azok nyomban megfeleltek neki: "Jól - ha te elmégy innen."

Így van ez az emberek közt is: a hitványak nem csapják be az okosokat, még ha teljes erejükkel tettetik is a segíteni akarást.

 


2. Aiszóposz a hajóépítő műhelyben

Egyszer Aiszóposz, a mesemondó, időtöltésből bement egy hajóépítő műhelybe. Mikor a hajóácsok gúnyolódtak vele, és mindenképpen szóra akarták bírni, Aiszóposz a következőt mondta el: "Valamikor régen létrejött az űr és a víz; de Zeusz létre akarta hozni a szárazföldet is, és ezért megparancsolta az űrnek, hogy háromszorra igya ki a tengert. Az bele is kezdett, és először a hegyek jelentek meg; mikor másodszor hörpentett, a síkságok is előbukkantak. De ha kedve támad még harmadszorra is inni a vízből, a ti mesterségetek feleslegessé válik."

A mese azt bizonyítja, hogy akik náluk kiválóbbakat gúnyolnak, elfeledkeznek arról, hogy a rövidebbet húzhatják velük szemben.

 


3. A róka és a kecskebak

A róka beleesett egy kútba, és kénytelen-kelletlen lenn maradt, mivel képtelen volt felmászni. Amikor a kecskebak a szomjúságtól hajtva ugyanahhoz a kúthoz jött, meglátta ot, és megkérdezte, jó-e a víz. A róka balesetét szépítgetve hosszasan dicsérte a vizet, elmondta, milyen jó, és biztatta a kecskét, hogy jöjjön le ő is. Az meg, hogy láthassa a vizet, és szomját is olthassa, meggondolatlanul leugrott. Mikor azután a rókával együtt a kijutás után kezdtek nézni, a róka kijelentette, hogy valami hasznosat gondolt ki mindkettőjük javára. "Ha te - mondotta - a falhoz támasztod első lábaidat, és lehajtod a szarvaidat, én a hátadon felfutok, és utána téged is kihúzlak." A kecske készségesen engedelmeskedett ennek a második javaslatnak is. A róka a lábáról a hátára ugrott, majd a szarvaira támaszkodva feljutott a kút szájához, és már távozott is. Mikor pedig a kecske szidni kezdte, amiért megszegte megállapodásukat, a róka visszafordult, s csak ennyit mondott: "Barátom, ha annyi eszed volna, amennyi szőr van a szakálladban, nem mentél volna le, mielőtt a feljövetel lehetőségét meg nem vizsgáltad."

Így az okos embereknek is előbb a dolgok kimenetelét kell megvizsgálni, és csak azután belefogniuk.

 


4. A róka és az oroszlán

A róka sohasem látta az oroszlánt. Mikor azután véletlenül szembetalálkozott vele, első látásra annyira megijedt tőle, hogy kis híján belehalt. Második találkozásuk alkalmával is megijedt ugyan, de már nem annyira, mint legelőször. Mikor pedig harmadszor is látta, annyira nekibátorodott, hogy oda is ment hozzá elbeszélgetni vele.

A mese bizonyítja, hogy a szokás a félelmetes dolgokat is megszelídíti.

 


5. A halász

Egy fuvolázáshoz érto halász fuvolájával és hálójával kiment a tengerpartra, egy kiugró szirtre állt, és fuvolázni kezdett, mert azt hitte, hogy a halak a szép hangra maguktól ki fognak ugrálni a partra. Mivel azonban kitartó játékával sem ért el semmit, letette a fuvolát, fogta a hálót, a vízbe vetette, és sok halat kifogott vele. Miután kidobta oket a hálóból a partra, és látta, hogyan fickándoznak, így szólt: "Nyomorult állatok, amikor fuvoláztam, nem táncoltatok, most meg, amikor abbahagytam, megteszitek?"

Azokra illik ez a mese, akik nem az alkalomhoz illő dolgot csinálnak.

 


6. A róka és a párduc

A róka és a párduc a szépség fölött versengtek. Mikor a párduc egyre csak testének tarkaságával büszkélkedett, a róka mosolyogva szólt: "Mennyivel szebb vagyok nálad én, akinek nem a teste, hanem az esze tarka."

A mese bizonyítja, hogy a testi szépségnél több az észbéli kiválóság.

 


7. A halászok

A halászok húzták a hálót; mivel az nehéz volt, már előre örültek és táncoltak, mert azt hitték, hogy sok a zsákmány. Mikor azonban a partra húzták, csak kevés halat találtak, ellenben telis-tele volt a háló kövekkel és homokkal. Erre mértéktelenül megharagudtak; nem is annyira magáért a dologért nehezteltek, hanem mivel az ellenkezőjére számítottak. De egy öreg így szólt közöttük: "Hagyjuk abba, barátaim; úgy látszik, az öröm testvére a bánat, és ha annyira örültünk már előre, most nyilván szomorkodnunk is kell."

Így hát fogadjuk el, hogy milyen változékony az élet, s nem kell nekünk sem büszkélkednünk; gondoljuk meg, hogy a túlságosan szép időből viharnak kell támadnia.

 


8. A róka és a majom

A róka és a majom együtt vándoroltak, és közben az előkelőségről vitatkoztak. Mindketten sokat beszéltek már, mikor elértek egy temetőhöz. A majom odatekintett, és felsóhajtott. Mikor a róka ennek okát kérdezte, a majom a síremlékekre mutatott, és így szólt: "Hát hogyne jajgatnék, mikor őseim szabadon bocsátottjainak és rabszolgáinak síroszlopait látom?" A róka így felelt erre: "Hazudj csak, amennyit akarsz, hiszen ezek közül úgysem kél fel senki, hogy megcáfoljon téged."

Így az emberek között is a hazudozók akkor kérkednek leginkább, amikor nincs, aki megcáfolja őket.

 


9. A róka és az egér

A róka a felfuttatott szolon érett fürtöket látott, és szerette volna megenni, de nem sikerült elérnie. Az egér ezt látva mosolygott rajta, és így szólt: "Semmit sem ehetsz." A róka nem akart szégyenben maradni az egér előtt, és ezért így szólt: "Mert még éretlenek."

A mese a hitvány és jó szóra nem hallgató embereket szégyeníti meg.

 


10. A macska és a kakas

A macska megfogta a kakast, és fel akarta falni, de alaposan meg akarta indokolni. Belekezdett hát a vádaskodásba, s kijelentette, hogy zavarja az embereket, mikor éjszaka kukorékol, és nem hagyja aludni őket. Mikor a kakas arra hivatkozott, hogy saját hasznukra teszi ezt, mert szokott munkájukra kelti fel őket, másodszorra ezt vetette ellene: "De erkölcstelen természetű is vagy!" A kakas azzal védekezett, hogy ezt is gazdái hasznára teszi, mert a tyúkok így tojnak számukra sok tojást. A macska kifogyva az érvekből,í gy szólt: "Ha bővében vagy is az ellenérveknek, azt hiszed, azért én nem eszlek meg?"

A mese bizonyítja, hogy a bűnre elszánt hitvány természet, ha tetszetős ürüggyel nem teheti, akkor leplezetlenül is elköveti tettét.

 


11. A csonka farkú róka

Egy rókának a csapda levágta a farkát, és ezután szégyenében elviselhetetlennek érezte az életet. Támadt azonban egy mentőötlete: hátha a többi rókát is be lehetne ugratni ugyanebbe, hogy így a közös bajjal saját csonkaságát elleplezhesse. Össze is csődítette mindet, és buzdította őket, hogy vágják le ok is a farkukat; előadta, hogy az nemcsak rosszul áll nekik, hanem túlságos súlyt is akaszt rájuk. Egyikük azonban mosolyogva felelt neki: "Barátom, ha veled nem esik meg, nem ajánlanád nekünk sem."

Ez a mese azokra alkalmazható, akik a többieknek nem jóindulatból, hanem saját érdekük szerint adnak tanácsot.

 


12. A halász és a kis hal

A halász kivetette hálóját, de csak egy ajókát fogott. A halacska könyörgött neki, hogy egyeloőe engedje el, mert még kicsi, később pedig, amikor már megnőtt, fogja ki újra, nagyobb haszna lesz belőle. "Bolond lennék - felelte a halász -, ha a kezemben lévő hasznot elereszteném, és a bizonytalan reményt hajszolnám."

A mese bizonyítja, hogy inkább a meglévő hasznot kell választani, ha kicsi is, mint a reménybelit, még ha az nagy is.

 


13. A róka és a tüskebokor

A róka felmászott a sövényre, de majdnem lecsúszott, és belekapaszkodott a tüskebokorba. Tüske ment a talpába; a róka szörnyen szenvedett, és szidta a bokrot, hogy mikor o segítségért fordult hozzá, az még nagyobb bajt okozott neki. A tüskebokor azonban nevetve válaszolt: "Bolond vagy, barátom, ha belém akartál kapaszkodni, hiszen magam szoktam mindenkibe beleakaszkodni."

Így az emberek között is ostobák azok, akik olyanokhoz fordulnak segítségért, akiknek már természete a gonoszkodás.

 


14. A róka és a krokodil

A róka és a krokodil az előkelő származáson vitatkoztak. Miután a krokodil mindenfélét elsorolt elődei előkelőségéről, és végül azt is hozzátette, hogy gyakorlótér-vezetői tisztséget viselt ősöktől származik, a róka mosolyogva jegyezte meg: "Ha nem mondanád is, látszik a bőrödön, hogy sok gyakorlaton mentél keresztül."

Ugyanígy a hazudozó embereket is a tények cáfolják meg.

 


15. A halászok

A halászok kihajóztak, de sokáig rosszul ment nekik: semmit sem fogtak, csak ültek a hajóban és szomorkodtak. Váratlanul egy üldözött tonhal vergődésében véletlenül beugrott a csónakba. Ok megfogták, a városba vitték, és eladták.

Ugyanígy sokszor, amit a mesterség nem ad meg, azt a szerencse megadja.

 


16. A róka és a favágó

A róka menekült a vadászok elől. Amint megpillantott egy favágót, könyörgött neki, hogy rejtse el őt. Az biztatta, hogy menjen csak be az o kunyhójába, és ott bújjon el. Nemsokára odaértek a vadászok, és megtudakolták a favágótól, hogy nem látta-e erre jönni a rókát. Az hangosan bizonykodott, hogy nem látta, de ugyanakkor kezével intve jelezte, hova rejtőzött el. Mikor a róka látta, hogy eltávoznak, előbújt, és szó nélkül elosont. A favágó szidni kezdte, hogy o mentette meg, és erről egy szót sem ejt, a róka azonban így szólt vissza: "Megköszöntem volna neked, ha kezed mozdulata is szavaidhoz hasonló lett volna."

 


17. A kakasok és a fogoly

Egy ember kakasokat tartott a házában. Mikor talált egy eladó szelídített foglyot, azt is megvette és hazavitte, hogy együtt nevelje amazokkal. Azok azonban csipkedni kezdték, és üldözték, úgyhogy a fogoly elbúsult, és azt hitte, azért nézik le, mert más fajtából való. Kevéssel később azonban, ahogy látta, hogy a kakasok egymás ellen is viaskodnak, és nem hagyják abba, míg nem véreznek, így szólt magában: "Én már nem is neheztelek ezekre, amiért megvertek, mert látom, hogy még egymást sem kímélik."

A mese bizonyítja, hogy az eszes emberek könnyebben elviselik mások gőgjét, mikor látják, hogy azok az öveiket sem kímélik.

 


18. A megdagadt hasú róka

Az éhes róka, amikor egy faodúban meglátta a pásztoroktól otthagyott kenyeret és húst, bemászott és megette. A hasa azonban megdagadt, és mivel így nem tudott kimászni, sóhajtozott és siránkozott. Egy másik arra járó róka, amint meghallotta jajveszékelését, odament hozzá, és megkérdezte, mi a baja. Mikor megtudta, mi történt, így szólt: "Maradj csak itt, amíg újra olyan leszel, mint amikor bementél, és akkor könnyen kijöhetsz."

A mese azt bizonyítja, hogy a nehéz kérdéseket az idő oldja meg.

 


19. A jégmadár

A jégmadár magányt kedvelő állat, amely mindig a tengeren jár. Róla beszélik, hogy az emberek üldözése elől menekülve, a tengerparti szirteken szokott fészkelni. Mikor költeni akart, egy hegyfokra ment, felfedezett egy parti sziklát, s ott költötte ki fiókáit. Egyszer azonban, amikor zsákmány után járt, az történt, hogy a heves széltől hullámzó tenger kicsapott egészen a fészekig, elöntötte azt, és elpusztította a fiókákat. A jégmadár, mikor megjött, és észrevette, mi történt, így szólt: "Én szerencsétlen! a földet kerülve ide menekültem, s ez a szikla még sokkal hűtlenebb volt hozzám."

Ugyanígy némely emberek, miközben az ellenségtől őrizkednek, észre sem veszik, hogy az ellenségnél veszélyesebb barátok közé kerülnek.

 


20. A halász

A halász egy folyóban halászott. Mikor kifeszítette a hálóját, és körülkerítette a folyót, kötélre kötött kődarabbal verni kezdte a vizet, hogy a menekülő halak vigyázatlanul a hálóba fussanak. A vidék egyik lakója, mikor látta, mit csinál, megszidta, hogy felzavarja a folyót, és nem hagyja őket tiszta vizet inni. A halász így válaszolt: "Ha nem zavarom fel így a folyót, nekem kell éhen halnom."

Ugyanígy a városokban a demagógok is akkor nyernek a legtöbbet, amikor hazájukat viszálykodásba döntik.

 


21. A róka az álarchoz

A róka beosont egy szobrász műhelyébe. Mindent átkutatott, és amikor egy tragikus álarcra bukkant, felemelte, és így szólt hozzá: "Milyen fej, és nincs benne agyvelő!"

A mese jól illik a kiváló megjelenésű, de tehetségtelen emberre.

 


22. A csaló

Egy szegény ember betegeskedett, és már nagyon rosszul volt. Fogadalmat tett tehát, hogy az isteneknek hekatombát fog áldozni, ha meggyógyítják. Azok próbára akarták tenni őt, és ezért azonnal meggyógyították, o meg felgyógyulása után - mivel valódi ökrei nem voltak - faggyúból gyúrt száz darabot, azokat égette el egy oltáron, s így szólt: "Fogadjátok el a beváltott fogadalmat, istenek." Az istenek meg akarták büntetni ot; álmot küldtek rá, és buzdították, hogy menjen ki a tengerpartra, ott ezer attikai drachmát fog találni. Az ember boldogan rohant ki a tengerpartra. Ott azonban kalózok kezébe esett, akik elhurcolták, és ezer drachmáért eladták.

A mese jól illik a hazug emberre.

 


23. A szénégető és a kallós

A szénégető egy házban dolgozott. Amint megpillantotta az arra járó kallóst, kérte őt, legyen a lakótársa, bizonygatta, hogy jobb barátok lennének, és kellemesebben élnének, ha egy ház lenne az otthonuk. A kallós azonban mosolyogva így felelt: "Részemről ez teljesen lehetetlen, mert amit én fehérítek, te bekormozod."

A mese bizonyítja, hogy akik különböznek, nem léphetnek közösségre.

 


24. A hajótörött

Egy gazdag athéni másokkal együtt hajón utazott. Nagy vihar kerekedett, és a hajó felfordult. A többiek mind úszva igyekeztek menekülni, de az athéni egyre csak Athénát szólongatta, és fut-fát ígért neki, ha megmenti. Az egyik hajótörött-társa, aki ott úszott mellette, rászólt: "Ne csak Athénát hívogasd, a kezedet is mozgasd."

Tehát az istenek segítségül hívása mellett nekünk magunknak is gondolkodnunk és cselekednünk kell a saját érdekünkben.

 


25. Az őszülő ember és barátnői

Egy őszülő férfinak két barátnője volt, egy fiatal és egy idősebb. Az idősebb szégyellte, hogy egy fiatalabb férfival van viszonya, és ezért, amikor csak nála volt, kiszedegette a férfi fekete hajszálait. A fiatalabb meg azt restellte, hogy öreg a kedvese, és az ősz hajszálait tépdeste ki. Így történt, hogy kétfelől kopasztva végül is teljesen megkopaszodott.

Ugyanígy az össze nem illő dolgok mindig ártalmasak.

 


26. A gyilkos

Egy ember megölt valakit, és annak a rokonai üldözték. Elért a Nílus folyóig, és ott egy farkassal találkozott szembe. Megijedt tőle, felmászott egy folyó melletti fára, és azon rejtőzött el. Ekkor meglátott egy fölötte tekergőző kígyót, és a folyóba vetette magát. Ott azonban egy krokodil elkapta, és felfalta.

A mese bizonyítja, hogy bűnös ember számára sem a föld, sem a levegő, sem a víz nem biztos elem.

 


27. A dicsekvő öttusázó

Egy öttusázót polgártársai folyton csúfoltak férfiatlansága miatt. Egyszer elutazott, és egy idő múlva hazatérve dicsekedve mesélte, hogy sok sikert aratott más városokban is, Rhodoszban pedig akkorát ugrott, hogy azt még az olümpiai győztesek közül sem érte utol senki. Hozzátette, hogy errol tanúskodhatnak majd az ottani jelenlévők, ha valaha erre utaznak. Egy jelenlévő azonban mosolyogva szólt rá: "Barátom, ha ez igaz, nincs szükséged tanúkra; itt van Rhodosz, itt ugorj."

A mese bizonyítja, hogy olyan dolgokban, amelyeknél kéznél van a tettleges bizonyítás, minden beszéd felesleges.

 


28. A lehetetlent ígérő ember

Egy szegény ember betegeskedett, és már nagyon rosszul volt. Miután az orvosok feladták a reményt, az istenekhez fohászkodott, hekatombát és fogadalmi ajándékokat ígérve nekik, ha talpra áll. Felesége megkérdezte tőle: "Honnan fogod ezeket megadni?" - mire ő így felelt: "Talán bizony azt hiszed, meg fogok gyógyulni, hogy az istenek ezt behajtsák rajtam?"

A mese bizonyítja, hogy az emberek könnyen ígérnek olyasmit, amit valójában nem szándékoznak beváltani.

 


29. Az ember és a szatürosz

Azt mesélik, hogy egy ember egyszer barátságot kötött egy szatürosszal. Mikor beállt a tél, és nagy hideg lett, az ember szájához tartotta a kezét, és rálehelt. Mikor a szatürosz megkérdezte, miért teszi ezt, megmondta, hogy a hideg miatt melengeti a kezeit. Később asztalhoz ültek, és mivel az étel nagyon forró volt, az ember megfogta, a szájához vitte és megfújta. Mikor a szatürosz megint faggatni kezdte, hogy miért teszi ezt, közölte, hogy hűti az ételt, mert nagyon meleg. A szatürosz ekkor így szólt hozzá: "Felmondom neked a barátságot, ember, ha te egy szájból meleget és hideget is fújsz."

Tehát nekünk is kerülnünk kell az olyan barátságot, amely kétséges természetű.

 


30. A rossz szándékú ember

Egy gonosz ember megállapodott egy másikkal, hogy hazugságot bizonyít rá a delphoi jóshelyre. Amint a jóslás megkezdődött, egy verebet fogott a kezébe, és eltakarta a köpenyével, így ment be a szentélybe, megállt, és megkérdezte, hogy élő-e, amit a kezében tart, vagy élettelen. Az volt a terve, hogy ha élettelent mond a jóslat, élve mutatja fel a verebet, ha meg élőt, megfojtja, és úgy húzza elő. Az isten azonban átlátta gonosz tervét, és azt felelte: "Hagyd abba, ember: hiszen rajtad áll, hogy amit fogsz, élő legyen vagy élettelen."

A mese bizonyítja, hogy az istenséget nem lehet becsapni.

 


31. A vak ember

Egy vak embernek az volt a szokása, hogy minden állatról, amit a kezébe adtak, és megtapogatott, megmondta, miféle. Mikor egyszer hiúzkölyköt adtak oda neki, megtapogatta, és kételkedve mondta: "Farkas, róka vagy más efféle állat kölyke ez. De abban biztos vagyok, hogy nem ajánlatos erre az állatra a juhok őrzését rábízni."

Ugyanígy a gonoszok természete sokszor már testalkatukról is felismerhető.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.