Irodalom mindenkinek

Olyan művészeti ág, amelynek egynemű közege a hallhatóság. A valóság ábrázolása a zeneművészetben nem közvetlen, elsődlegesen az ember és a társ., az ember és a világ érzelmi viszonyát tükrözi. A zeneművészet történeti fejlődése egyidős az ember fejlődésével. Az ősi zeneművészetre a mai természeti népek kultúrájából következtethetünk. E fejlődési szakaszban a zene feltehetően még nem vált el a mágiától. Az ókori művészetben alakul ki a zene önálló művészetként. Az önálló hangszeres zene és a többszólamúság kezdete a VII. sz.-ra tehető. A fejlettebb polifónia a XIII. sz. vívmánya. A döntően énekes középkori zeneművészet után a XVI. sz.-ban virágzik fel a hangszeres zene, kialakul a zenekari muzsika, az opera, az oratórium, a kantáta. A XVIII. sz. második felének jellemző műfajai a szimfónia, a vonósnégyes, a szonáta. Ezek hagyományos formáit a XIX. sz.-i romantika megbontja, aszimmetrikussá változtatja. A XX. sz. felbontja a hangnemérzésen alapuló hangrendszert, ill. a dodekafónián, a szeriális zenén, az elektronikus zenén keresztül sokszor az emberközpontú zenei jelentés elvetéséhez jut el. A jelen nagy alkotói a régi és az új zeneművészet szintézisére törekednek.